Ezzel nehéz lesz vitatkozni: még a hivatalos uniós statisztika szerint is a dobogón Magyarország

2025. május 08. 11:23

Málta és Luxemburg után a magyarok fizetik a legkevesebbet az áramszolgáltatásért.

2025. május 08. 11:23
null

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 2024-es évre vonatkozó lakossági áramár-kimutatása szerint tavaly Magyarországon volt a harmadik legalacsonyabb lakossági áramár Európa-szerte, ami egyszerre bizonyítja a rezsicsökkentés sikerét, illetve leplezi le Magyar Péter újabb hazugságát. A Tisza Párt elnökének állításaival ellentétben európai szinten továbbra is Magyarországon az egyik legolcsóbb a rezsi – jelentette ki Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője csütörtökön.

Ezt is ajánljuk a témában

Gyürk András arra hívta fel a figyelmet, hogy az Eurostat kimutatása szerint 2024-ben Málta és Luxemburg mögött a magyar polgárok fizették a harmadik legalacsonyabb áramárakat az EU-ban.

Ez újabb, egyértelmű megerősítése a rezsicsökkentés sikerének. Régiónkban Romániában és Lengyelországban több mint kétszer, Csehországban pedig csaknem háromszor annyiba került tavaly a családok számára az áram mint Magyarországon” – fogalmazott.

A fideszes politikus kijelentette: az Eurostat közlése Magyar Péter újabb hazugságát leplezte le. 2024 novemberében a Tisza Párt elnöke azt állította, hogy Magyarországon a legdrágább Európában az áram. Ez az állítás már akkor is minden valóságot nélkülözött, most pedig egy uniós intézmény tett pontot az ügy végére. Lépésről lépésre, hazugságról hazugságra dől össze a Magyar Péter által sugallt kép – húzta alá.

Ezt is ajánljuk a témában

A biztonságos és megfizethető energiaellátásért való küzdelem nem áll meg – hangsúlyozta.

Magyar Péter megnyilvánulásai és a Tisza Párt magatartása egyértelmű irányba mutat. Ha lehetőségük lenne rá, Brüsszel elvárásainak megfelelően eltörölnék a rezsicsökkentést és a valóságban is Európa legmagasabb áram- és gázárait szabadítanák rá a magyar emberekre. Ennek fogunk határozottan gátat szabni” – tette hozzá Gyürk András.

 Sebestyén Géza, az  MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője az alábbi tényre hívta fel a figyelmet:

Továbbra is a magyar háztartások fizetik az egyik legkedvezőbb áramárat egész Európában. 

Hozzátette: Magyarország továbbra is extra alacsony árakat fizet még akkor is, ha a fizetések és általános árszintek különbségét figyelembe vesszük. 

A magyaroknak fele olyan könnyű kifizetni az áramszámlájukat, mint az olaszoknak, a németeknek, a lengyeleknek, a románoknak, az íreknek, a görögöknek vagy a baltiaknak. A csehek pedig közel háromszor nagyobb relatív árat fizetnek, mint mi

– írta a szakember az elemzésében.

Nyitókép:Charly TRIBALLEAU / AFP

***

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2025. május 08. 13:49
Nos, pontosan ezért akar Rothschieldisztán (Brüsszel) elvágni minket az orosz energiától és az atomtól.
lauderstenonis-2
2025. május 08. 13:03 Szerkesztve
Mármint a magyar magánszemélyek. A magyarországi vállalkozások az ötödik legmagasabb árat fizetik a villamos energiáért az EU-ban, az EU átlagát jóval meghaladva. Nem az árfelhajtók miatt emelkednek az élelmiszer árak, hanem azért mert az EU 5. legdrágább áramával kénytelenek, a molnárok őrölni a búzát, a pékek sütni a kenyeret. Az EU 5. legdrágább áramárával kell működtetni a tehenészeteket, a tejhűtőket, a pasztörizáló berendezéseket, a csomagológépeket. Amit nyer a magánszemély az alacsony áramáron, annál jóval többet veszít a magas áramár miatt drágább termékek miatt.
recipratio
2025. május 08. 13:01
Azt azonban hovatovább minden kisiskolás kívülről fújja: „Orbán Viktor csökkentette a gázárat”. A makacs tények tükrében azonban ez nem több, mint a Fidesz-propaganda sulykolással elért sikeres össztársadalmi agymosása. A valóságban ugyanis az Orbán Viktor nevével jellemzett „elmúlt nyolc év” során épp megduplázódott a lakossági gázár az azt megelőző „elmúlt nyolc év” átlagához képes
recipratio
2025. május 08. 13:01
Mennyivel emelte a gáz árát 2010 óta a Fidesz? A gáz árának 10%-os csökkentése valójában 8%-os áremelkedést jelent, és ez még nem minden. 2010 januárja és 2012 januárja között 20,3%-kal nőtt a gáz ára azok számára, akik korábban semmilyen kompenzációra nem voltak jogosultak. Akik pedig a legnagyobb mértékű kompenzációt vehették igénybe 2010 előtt, azok számra a gáz ára 2010 és 2012 között 56%-kal drágult. Ám úgy tűnik, hogy még a legszegényebbeket sújtó 2010-es 17,2%-os, majd a 2011-es 23,5%-os, végül a 2012-tes 7,9%-os, összességében, a 2010-es árakhoz viszonyítva 56%-os gázáremelést is sikerül a gázszámla csökkentésként kommunikálni az emberek felé Gázár - "Bravúros" rezsiduplázás a Fidesztől A második-harmadik Orbán-kormány alatt átlag kétszer annyit fizettünk a gázért, mint a 2002-2010 közötti szociálliberális időszakban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!